Magamról

Egyedi és stílusos, a lakása otthonos

Látni a tervet, megvalósítani az egészet, ez jelenti az életet.

Kissné Berta Enikő vagyok. 1978-ban születtem Szikszón. Általános iskolai tanulmányaimat a Zempléni-hegységben, a Hernád mellett elterülő Halmaj településen végeztem. A középiskolai tanulmányok megszerzésére Encsen, a Váci Mihály Gimnázium adott otthont. Kisgyermek éveim alatt teljes bizonyossággal tudtam, hogy édesanyám, Csábrági Erzsébet igazán nemes hivatását szeretném végezni felnőttként. 2000-ben sikeresen lediplomáztam Sárospatakon, a Commenius Tanítóképző Főiskolán. Már az iskolás éveim alatt is megmutatkozott a kreatív tevékenységek iránti vonzódásom.

A különböző kézműves tevékenységekben való jártasságomat a főiskolai, majd a dolgozó évek alatt is jól tudtam hasznosítani. Kötöttem, terítőkön virágmotívumokat hímeztem nagymamáimmal együtt.

1999-ben házasságot kötöttem Kiss Róberttel, akivel jelenleg is gyermekkori lakóhelyemen élek. A vadászat 2000 óta az életünk meghatározó eleme. Közös kötődési pontunk, a természet szeretete, az élőlények tisztelete. Nikolett és Gabriella lányainkat is eb ben a szellemben neveljük boldogan, teljes egyetértésben.

2002-ben egy kézműves kellékboltban figyeltem fel a keresztszemes hímzés technikájára. A leszámoló minta alapján, a kongré hímző vászonra tűvel megalkotott keresztöltések elevenítik meg a formákat. Az osztott hímzőfonallal elkészített alkotások egyedisége, forma és térhatása elvarázsol engem. Az évek során szerzett gyakorlat, az egyre több és magasabb színvonalú alkotás elkészítése a terület mesterévé tett.

2021-szeptembertől független lettem. Tudatosan fókuszálva az egészségemre, a teljes szabadság állapotában önfeledten alkotok. Kapcsolataimat építem és ápolom. Lelkes vagyok, kellően motivált.

Legfőbb célom, egy elfeledett ÉRTÉK felemelése: A régi idők homályba merült technikája, a továbbfejlesztett hímzés adja az igazi értéket. Az őszinte, egyszerű belső hangok, a színek, az apró részletek alkotják az egészet. Felgyorsult világunkban egyedül a természet változatlan és örök. Ahhoz, hogy életünkben csodálni tudjuk, óvnunk kell! A pillangó születése, fejlődése, kiteljesedett állapotban történő szárnyalása lelkileg felemel és elbűvöl. Minden ember más, de teremtő. Saját életének és környezetének az alkotója. Megállva, teljes hittel, nyugalomban és harmóniában, csodálatos dolgok megalkotására leszünk képesek!

Elképzelni, látni,megélni, a hímzés által életre kelteni.